SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

Luca-napi műsor a Százszorszép Óvodában

 


December 13-án, délelőtt a Ficánka csoport gyermekei Luca-napi, falusi hangulatú dramatikus játékukkal varázsolták óvodánkba a régi idők hangulatát.

A kislányok kékfestő ruhácskában, szalagos hajfonataikkal, a kisfiúk legényes kalapjaikban, mellénykéikben, botjaikkal megidézték ennek a különleges hagyományőrző napnak az elemeit. Népi rigmusokkal, huncutságokkal, jó kívánságokkal incselkedtek egymással.

A lányok, asszonyok számára dologtiltó nap, számtalan tréfálkozási lehetőséget biztosít, amit a nap folyamán és a műsoruk során a gyerekek megjelenítettek. Természetesen nem maradhatott el a hagyományos Luca-napi búzaültetés sem.

Bőséges batyukkal térhettek „haza” a szereplő csoport gyermekei, amit köszönetül kaptak a többi csoportoktól gondosan csomagolva.

20221213105823
20221213104818
20221213104351
20221213104216
20221213104004

 

Advent 3. gyertyagyújtás 2022

 


A harmadik gyertyagyújtás alkalmából gyűlt össze a mai napon óvodánk apraja és nagyja. Az öröm gyertyájának lángját lobbantottuk fel közösen, mely beragyogja, és megfűszerezi az adventi várakozás napjait. Igyekeztünk a gyermekek figyelmét felhívni arra, hogy adni öröm. Szeretetet, figyelmet, barátságot, gondoskodást, vigasztalást, odaszánást az együttlét örömét próbáltuk kihangsúlyozni a kicsinyek számára. A Nyuszkó csoport egy vidám örömteli műsort nyújtott át pajtásaiknak ezen a kedves napon. A csillogó szempárok láttán úgy éreztük, hogy valóban öröm volt ma délelőtt együtt lenni.

DSC27201
DSC27111
DSC27101
DSC27051
DSC26921
DSC26831
DSC27181

 

A Százszorszép Óvodába is megérkezett a Mikulás

 


Az óvónők mesejátékkal kedveskedtek a gyermekeknek, amíg a Mikulás a cipőjükbe varázsolta a csomagokat. A gyerekek boldog, örömteli, csillogó szemekkel fedezték fel csizmáikban a meglepetést. Végül személyesen is beszélgethettek a Mikulással, és tehették fel kérdéseiket, oszthatták meg élményeiket.
Köszönjük szépen Horváth Gábor képviselő úrnak a Mikulás ünnepséghez nyújtott önzetlen támogatását, segítő közreműködését.

P1120573
P1120571
P1120558
P1120521
P1120486
P1120455
P1120436
P1120434
P1120427
P1120424

 

Advent 2. gyertyagyújtás 2022

 


December 05-én, a második adventi gyertyagyújtás alkalmával, az Aranyalma csoport varázsolta ide Manófalvát, bemutatva a Mikulás manóinak vidám munkáját, verssel és tánccal.

DSC21631
DSC21561
DSC21481
DSC21461
DSC21421
DSC21371
DSC21271
DSC21291
DSC21211
DSC21261

 

Advent első gyertyagyújtás

 


Óvodánk 7. sz. Pillangó csoport óvodásai szeretettel készültek az első adventi gyertya közös meggyújtására óvodánkban. Kis műsorukban verseltek, énekeltek, majd táncoltak, mint a hópihék. Minden csoportnak adtak egy-egy arany színű origami csillagot, hogy együtt várjuk a fény születését, a szeretet legszebb ünnepét, a karácsonyt. Gyöngyi néni meggyújtotta az első gyertyát óvodánk adventi koszorúján, miután megköszönte a Pillangók szereplését. Még meghatottan együtt ült, énekelt óvodánk apraja-nagyja, kívánva, hogy "a szívünkből a szeretet ki ne aludjék!"

2022advent12
2022advent1
2022advent11

 

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

06/70-648 1079

Email:
szazszorszep00@freemail.hu
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnap

2023. június 3. szombat
Klotild, Kevin
A Nap kel 04:53-kor,
nyugszik 20:44-kor.

Holnap
Bulcsú
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel