SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

 


Idén is, mint minden évben a lehetőségekhez mérten megtartottuk a Víz világnapját, a Föld napját és a Madarak-Fák napját. Ezen alkalmak során is erősítettük a gyerekekben a környezettudatosság, fenntarthatóság fontosságát. Így született meg a gondolat, hogy a lakótelepi óvoda gyermekeihez még közelebb hozzuk a növény-és állatvilágot, felhívjuk figyelmüket annak gondozására, megóvására. Ezen a ponton találkozott az elképzelésünk és a kiírt pályázati felhívás „A legszebb konyhakertek” címmel. E célból 2 magaságyást és 1 függőkertet alakítottunk ki változatos, ritkaságnak számító fűszer-és gyógynövényekből valamint konyhakerti növények és palánták ültetésével. Ezek betelepítésében és gondozásukban a gyerekek folyamatosan részt vesznek. Ezek által tapasztalatokat szerezhetnek, élményekhez juthatnak, érzékelésük, észlelésük gazdagodik. A szülők maximális támogatását kaptuk e projekt megvalósításában, hiszen a palánták és fűszernövények egy részét ők biztosították. Az óvodai csoportok szülői közösségei segítő közreműködései révén tovább tudtuk díszíteni óvodánkat egynyári virágokkal.  
Reméljük, hogy ez a megmozdulásunk ösztönzőleg hat a gyermekek és családjaik körében, a fenntartható világunk alapjait elültetve bennük környezetbarát felnőttekké válnak.

P1100520
P1100537
P1100536
P1100530
P1100523
P1100576
P1100544
P1100541
P1100552

 

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnap

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
A Nap kel 05:34-kor,
nyugszik 18:16-kor.

Holnap
Auguszta
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string