SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

 


A péntek esti miniszterelnöki bejelentéshez kapcsolódva polgármesterként, és a helyi operatív törzs vezetőjeként az alábbiakról tájékoztatom Kiskunfélegyháza lakosságát.
– Március 16-án, hétfőtől a félegyházi önkormányzat fenntartásában működő bölcsődék és óvodák bezárásáról rendelkezem. Ezekben az intézményekben ügyelet sem lesz.
 

– Ettől az időponttól kezdve a városi könyvtár, a művelődési központ és városi múzeum tevékenységeit felfüggeszti, látogatókat nem fogad.
– A központi konyhát bezárjuk, a város által biztosított iskolai, óvodai és bölcsődei gyermekétkeztetést határozatlan időre felfüggesztjük. Ez azt jelenti, hogy nem főzünk a bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak. A szociális bentlakásos intézmények és a bankfalui hajléktalanszálló saját konyhájukon keresztül látják el a bentlakókat.
 – A polgármesteri hivatalban az ügyfélforgalmat a földszinti ügyfélszolgálaton keresztül tesszük lehetővé halaszthatatlan ügyeket intéző ügyfelek részére.
 – A város polgármestereként arra kérem a félegyházi munkáltatókat, hogy az intézkedésekkel érintett munkavállalóik számára lehetőség szerint a távmunka, vagy a reggel 6 órától este 10 óráig tartó rugalmas munkaidőkeretet szíveskedjenek biztosítani.
 – Március 13-án megalakítottuk Kiskunfélegyházán a Helyi Operatív Törzset, amelynek első döntéseit nyilvánosságra hoztuk. Kérjük, ezeket mindenki tartsa be, különös tekintettel az Egészségközpontra vonatkozó korlátozásokra.
Emlékeztető:
Az egyidőben, egy légtérben tartózkodók számának csökkentése érdekében, a város
legnagyobb alapellátó egészségügyi intézményében az alábbi szabályok betartására kérjük a lakosságot:
 
https://kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/korzeti-orvosok
 
– Mindenképpen kérjenek telefonon időpontot a háziorvosuktól (a félegyházi háziorvosok elérhetőségét az alábbi linken találják):
 – Este 5 óra és reggel 8 óra között a háziorvosi ügyeletet hívják a 76/403-104 telefonszámon. Lázasan az ügyeletet se keressék fel.
 – 38 Celsius fok feletti láz esetén az Egészségközpont csak az orvossal egyeztetett módon és időpontban, a vonatkozó protokoll szerint fogad beteget,
 – Március 16-án, hétfőn reggel 8 órától minden, az Egészségközpontot felkereső személy testhőmérsékletét belépés előtt ellenőrzik. Aki egyeztetés nélkül, lázasan keresi fel az intézményt, azt hazaküldik, és telefonon keresztül kell felvennie a kapcsolatot a háziorvossal a fentiek szerint.
 – Dr. Hegedűs Éva gyermekorvos március 16-ától a most elkészült 4. szinten rendel. A rendelések első órája (hétfő-szerda-péntek 9-től 10-ig) a másfél év alatti gyermekek részére van fenntartva, időpont kiadás csak visszarendelt betegeknek, egyébként sorszám szerint történik.
 – Az intézményt lehetőleg kísérő nélkül, gyermek beteg esetében egy kísérővel keressék fel.
 – Az állandóan szedett gyógyszereket felíratni kívánó betegek telefonon kérjék háziorvosukat az elektronikus recept felírására.
 
A fenti rendelkezések további intézkedésig érvényesek.
 
Csányi József  polgármester  

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnap

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
A Nap kel 05:34-kor,
nyugszik 18:16-kor.

Holnap
Auguszta
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string