SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

Köszönetnyilvánítás

 


Kedves Gábor bácsi!
Tisztelt Horváth Gábor Úr!

Hálásan köszönjük, hogy az idei évben is megajándékozhattuk az óvodás gyermekeinket Télapó alkalmából, az Ön támogatásával.
A 2020-as év minden tekintetben nehéznek mondható, a pandémia beárnyékolja hétköznapjainkat és ünnepeinket egyaránt. A vírus okozta  helyzet szűkíti azokat a lehetőségeket amikor a gyermekeknek örömet tudunk szerezni. Ön ezekben a pillanatokban is mellettünk állt segítségével.

Külön köszönjük gyermeke, Panka kedves ajándékát kicsinyeink nevében is.

„ Gyümölcséről ismerszik meg a fa.” (Lukács G.)

Az egész nevelőtestület nevében kívánunk Önnek és családjának Áldott Békés Szeretetteljes Ünnepeket!

 

II. Adventi gyertyagyújtás

 


December 7-én gyűltünk össze, hogy a második gyertyát meggyújtsuk az Adventi koszorún. Ez a gyertya a reményt jelképezi.
Körben állva karácsonyi dalokat hallgattunk, énekeltünk.  A nagycsoportosok verssel kedveskedtek. Amíg fellobbantottuk a két gyertyát, közösen énekeltük az

„ Ég a gyertya ég,
két  szál gyertya ég
A szívünkből a szeretet
ki ne aludjék.”

advent24
advent22
advent21

 

Százszorszép Óvodában is járt a Télapó

 


A Százszorszép Óvodába is ellátogatott pénteken a Mikulás, a gyerekek nagy örömére.
Izgatottan készülődtek, tisztították csizmácskáikat, és tették az ablakba.  Vidám, hangszeres énekléssel csalogattuk, hogy mihamarabb ideérjen hozzánk. Kíváncsian bontogatták csomagjaikat a gyerekek, de az igazi meglepetés akkor érte őket, amikor az ablakban  meglátták a Mikulást. Igazi örömet okozott  számunkra a sok-sok rácsodálkozó gyermek arcát látni.

 

I. Adventi gyertyagyújtás a Százszorszép Óvodában

 


Karácsony az év legszebb, legjobban várt lélekemelő ünnepe. Ez az ünnepkör az Adventi várakozással kezdődik, mely 4 héten keresztül készíti fel szívünket, lelkünket Jézus születésének napjára. Ez az érzés semmihez sem fogható, melynek hangulatával átitatódunk ez idő alatt. Advent első napját évek óta hagyományosan, közösen várjuk és ünnepeljük óvodánkban. Igyekszünk a napjainkat jelentősen meghatározó vírushelyzethez alkalmazkodni, de az ünnepi ráhangolódásról, a minőségi együtt töltött időről, a meghitt hangulat varázsáról most sem szeretnénk lemondani. Hétfő délelőtt találkozóra hívtuk a gyerekeket az új ünnepi díszbe öltöztetett Adventi koszorú köré az udvarra. Kedves dalokkal, zenével igyekeztünk a hangulatot megalapozni. Az Adventi köszöntőt a Nyuszkó csoport óvónénije, Roxi néni mondta el. Azt kívánta, hogy a gyerekek legyenek olyan tiszták és becsületesek egymással, mint a fehér gyertya, legyenek pajtásaik számára példák és útmutatóak, mint a gyertya fénye és árasszanak melegséget környezetük számára, mint a gyertya lángja. Majd megkérte Gyöngyi nénit, hogy gyújtsa meg az első különleges jelentéssel bíró gyertyát, a szeretet lángját. Csondor Kata gyönyörű dalára a gyerekek vigyázva, óvatosan körbeadták a gyertyát, ügyelve arra, hogy a szeretet lángja ki ne aludjék. Az ünneplő kicsinyek közösen elmondták Mentovics Éva- Advent fényei című versének ideillő szakaszát, majd közös énekléssel zártuk az ünnepséget. A Nyuszkó csoport minden óvodásnak, óvónéninek és dajka néninek áldott, meghitt, szeretetteljes adventi várakozást kívánt.

12923010213463020590696704059747431236593803n
12914918235600189707457242367799853778701071n
12911500612798012290571945827850369535014026n
12910030015348059033707732647831726620703354n
1290360472141479903415816946680339846472749n
12903280835201207981091104854048568264542687n
1290144183497000397059830229763849532614655n
129014418674609196572226759775157487456548n
128776452860328861466760183263725608781490n

 

Tartalmas napok a Százszorszép Óvodában

 


A Százszorszép Óvodában az elmúlt két hétben tartalmas rendezvények szórakoztatták az intézménybe járó gyermekeket.
Első rendezvényünk, 2020.09.28. Gyermekközösségi Nap, melyet az EFOP 3.1.5 Projekt keretében valósítottunk meg Mesés- Szüret címmel.

A szüret előtti héten a szülők segítségével betakarítással kapcsolatos eszközöket, régi használati tárgyakat gyűjtöttünk, melyből kiállítást rendeztünk.
A kiscsoportosok az aulában termény és termésbábokból galériát készítettek. A szülők leleményessége páratlan volt, a kezük alól kikerült báboknak még az óvónők is csodájára jártak.
Szeptember 28.-án Mesés szüreti rendezvényen vett részt az óvoda apraja-nagyja. a napot egy kedves mesével nyitotta meg Ibolya néni. A nagycsoportosok csőszjátékkal és őszi termésekkel ügyességi játékban mérhették össze erejüket. A középső csoportosok mókás kukoricabajuszt és gesztenyekalárist barkácsolhattak maguknak.
Ennek végeztével ők tehették próbára magukat az ügyességi játékoknál és a nagycsoportosok vethették magukat a barkácsolásba.
A szüret kincseit kóstolgattuk, kortyolgattuk, melyet egy fergeteges táncházi mulatsággal fejeztünk be.

 

DSC8784
DSC8797
DSC8805
DSC8814
DSC8818
DSC8857
DSC8878
DSC8887
DSC8904
DSC8911

 

Második rendezvényünk 2020.10.01. Zenei Világnap alkalmából került megrendezésre.
Október 1. a zene világnapja. Ezen a napon óvodánkban csoportonként elsősorban a húros hangszerek közül a gitárral ismerkedtek a gyerekek.
Játékos – mókás dalokon keresztül a gitár különböző hangzási formáival, szórakoztató dramatikus elemekkel tarkítva közösen énekeltünk.
Búcsúzóul mindenki megszólaltathatta a húrokat, előcsalogatta annak csengő hangjait.

IMG20201001102045
IMG20201001100732
IMG20201001100618
IMG20201001100533
IMG202010011001171
IMG20201001100520

Harmadik rendezvényünk 2020.10.05. Az Állatok Világnapja volt.
A ragyogó idő csodálatos lehetőséget adott a közös udvari, délelőtti játékhoz.
Az ovigalériát, a csoportonként, különböző technikával elkészített bábokkal díszítettük.
A földszinti aulában helyeztük el az összegyűjtött állatképeket, régi állatos mesekönyveket. Az udvari tevékenység egy „ mesés meglepetéssel” indult, a maci csoporttól:
A tücsökkisasszony és az egérke lakodalma című mese közös állathangutánzós megjelenítésével.
A csoportok gyönyörű:
-    csapatzászlóval
-    csatakiálltással
-    csoport énekkel készültek
5 helyszínen foglalkoztatták az óvónénik a gyerekeket, különböző feladatokkal.

  1. Foxi-Maxi csoport – állatos találós kérdések
  2. Nyuszkó csoport – állatos utánzó mozgások
  3. Boribon csoport – közös nagyméretű rajz készítése
  4. Maci csoport – Állatkép párosító játék, távolugrás
  5. Napsugár csoport – Állatos kép kirakó

A forgó rendszer remekül sikerült. Mindenki eljutott minden helyszínre.
Köszönjük a felnőtteknek, gyermekeknek a lelkes részvételt!

IMG20201005113840
IMG20201005113648
IMG20201005113514
IMG20201005113339
IMG20201005113217
IMG20201005113011
IMG20201005112725
IMG20201005102118
IMG20201005102109
IMG20201005102013

 

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnap

2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
NEMZETI GYÁSZNAP
A Nap kel 06:56-kor,
nyugszik 18:21-kor.

Holnap
Amália
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel