SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

Ismételten nagy öröm érte óvodánkat

 


Évek óta azon dolgozunk, hogy intézményünk udvara, melyen közel 170 gyermek játszik szépüljön, fejlődjön a kor igényeinek megfelelően. Minden nevelési évben, egy bizonyos udvarrész illetve kültéri játék megújult vagy cserére került. Nem történt ez másként az idei évben sem.  A kiscsoportos gyermekek udvarrészének eszköztárát bővítettük. Az önkormányzat által biztosított szakmai eszközökre fordítható keretből új udvari játékot vásároltunk. Gyermekeink biztonsága érdekében ütéscsillapító felülettel kellett ellátni, és ennek megvalósítása érdekében igyekeztünk forrást keresni.
Ekkor kaptuk a nagylelkű felajánlást egy óvodánkba járó gyermek szüleitől, akik felvállalták az ütéscsillapító felület elkészítését, költségeinek átvállalását. Ez az önzetlen, nagylelkű család, már nem először nyújt intézményünknek segítő kezet.
Izgalmas játékra, tevékenységre hívó, ugyanakkor inspiráló színfolttá válhatott így udvarunk ezen része is. Ezek segítségével intézményünk igazi oázissá növekszik a lakótelep közepén.

Gyermekeink nevében hálás köszönetét fejezi ki a Százszorszép Óvoda kollektívája.


„A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De a jelenlétük annál valóságosabb.” – Pilinszky János

3853289361449918
1812823612232873
1470822489939197
1225476847886334
779687826063044
595600251845934
528662701901086
386461246142796
227104015679066
182474813810257

Tovább szépül a Százszorszép óvoda környéke

 


Idén is, mint minden évben a lehetőségekhez mérten megtartottuk a Víz világnapját, a Föld napját és a Madarak-Fák napját. Ezen alkalmak során is erősítettük a gyerekekben a környezettudatosság, fenntarthatóság fontosságát. Így született meg a gondolat, hogy a lakótelepi óvoda gyermekeihez még közelebb hozzuk a növény-és állatvilágot, felhívjuk figyelmüket annak gondozására, megóvására. Ezen a ponton találkozott az elképzelésünk és a kiírt pályázati felhívás „A legszebb konyhakertek” címmel. E célból 2 magaságyást és 1 függőkertet alakítottunk ki változatos, ritkaságnak számító fűszer-és gyógynövényekből valamint konyhakerti növények és palánták ültetésével. Ezek betelepítésében és gondozásukban a gyerekek folyamatosan részt vesznek. Ezek által tapasztalatokat szerezhetnek, élményekhez juthatnak, érzékelésük, észlelésük gazdagodik. A szülők maximális támogatását kaptuk e projekt megvalósításában, hiszen a palánták és fűszernövények egy részét ők biztosították. Az óvodai csoportok szülői közösségei segítő közreműködései révén tovább tudtuk díszíteni óvodánkat egynyári virágokkal.  
Reméljük, hogy ez a megmozdulásunk ösztönzőleg hat a gyermekek és családjaik körében, a fenntartható világunk alapjait elültetve bennük környezetbarát felnőttekké válnak.

P1100520
P1100537
P1100536
P1100530
P1100523
P1100576
P1100544
P1100541
P1100552

 

Tovább szépült a Százszorszép Óvoda

 


Az ügyeletei időszak alatt a gyermekek ellátása mellett is tovább szorgoskodtak óvónőink. Újabb színfoltja lett óvodánknak a lépcsőház „mesés dekorációja”, mely varázslatosabbá tette az emeletre való feljutást. Így a felkerült alkotás által a gyermekek közel érezhetik magukat a természet adta szépségekhez.

011
010
009
008
007
005
006
004
003
001

 

Óvoda Nyitogató!

Kedves leendő Szülők! Várva várt kis Óvodásaink! Szeretnénk bemutatni Százszorszép Óvodánkat. Intézményünk a Lakótelep szívében, a Darvas Iskola és a Kuckó Bölcsőde között helyezkedik el. Óvodánkat gyönyörűséges zöld övezet öleli körbe, helyet adva itt számtalan mozgásra, felfedezésre, felüdülésre, és pihenésre alkalmas eszköznek. Az udvaron található sok hagyományos játék, homokozó, hinta, libikóka, mászóka, fahajó, babaház, babakonyha.


Pár évvel ezelőtt egy mászó fallal, óriás csúzlival és talpas ösvénnyel bővült. A gyerekek nagy érdeklődéssel vették birtokba a különleges játékokat, ahol próbára tehetik érdeklődésüket, bátorságukat. Óriásnagyítóval vizsgálhatják a Bogár Hotel vendégeit és a talált kis csigabigákat.  Az elmúlt évben az óvónénik óriás sánta iskolát festettek az ovi udvarára. Egy a maga nemében is páratlan különleges zenélő kerítéssel is büszkélkedhetünk, melyen Tündérdobok, Xilofonok, Csődobok és beszélő virágok helyezkednek el.


Óvodánk épülete két szintes,7 csoporttal rendelkezik, a tágas világos csoportszobák modern felszerelésekkel, játékokkal gyermekekre adaptált, biztonságos környezettel várja kis lakóit. Az elmúlt években minden csoportszobánk megújult, új faburkolattal, kellemes színekkel, új padozattal tettük tetszetőssé őket.
 

 

 


A földszinten egy Só szoba nyújt lehetőséget a só terápiás gyógyulásra az asztmás és allergiás gyermekek számára. Két nagy közösségi helységgel rendelkezünk a földszinten és az emeleten is, ahol tudunk mozogni, táncolni, ünnepelni, igény szerint mese színházat, bábcsoportokat, különböző művészeket fogadni.

 

 

Bővebben: Óvoda Nyitogató!

Óvodai beiratkozás

 


Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2021/2022. nevelési évre az alábbi időpontokban lehet beíratni gyermekeiket:

2021. április 21. (szerda) 8.00 órától 17.00 óráig
2021. április 22. (csütörtök) 8.00 órától 17.00 óráig

A felvételt elsősorban abba az óvodába lehet kérni, amelynek körzetében a gyermek lakik, illetőleg szülője dolgozik.
Csak az újonnan óvodába lépőket kell beíratni, a korábban beiratkozott gyermekek adataiban történt változásokat kérjük folyamatosan jelezni az óvodában.

Az óvodák felvételi körzetéről a közlemény 1. számú mellékletéből és a következő linken tájékozódhatnak a szülők: kiskunfelegyhaza.hu/hivatal/ovodak
Ha az óvoda férőhelye lehetővé teszi, a város bármely területéről fogadhat gyermeket.

Bővebben: Óvodai beiratkozás

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnap

2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
A Nap kel 05:53-kor,
nyugszik 19:47-kor.

Holnap
Emma
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string