SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

Megújult Százszorszép óvoda fogadja a gyerekeket és a szülőket a Petőfi lakótelepen

A Százszorszép Óvoda vezetősége folyamatosan arra törekszik, hogy szépítse az intézményt és annak környékét. A gyerekek és a szülők örömére minden évben újabb és újabb fejlesztésekről számolhatnak be. A talpasösvény, a zenélő kerítés, a kültéri mászófal, a sportudvar, a bogárhotel, a függőkert és magaságyások, a médiakuckó és a fejlesztőfal megvalósítása után tavaly az épület szépítését tűzték célul. Így az idei esztendő is egy örömteli beszámolóval kezdődhetett.


Fricska Gyöngyi intézményvezető szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be az elmúlt hónapokban történt újításokat. Elsőként az óvoda előtti kerékpártárló felújítását és bővítését említette. Mint mondta, ezt már régóta tervezték, hiszen sok szülő és gyermek jár biciklivel az óvodába. Ennek megvalósításában az önkormányzat is segítséget nyújtott az intézménynek – hangsúlyozta Fricska Gyöngyi. 

Folytatva a beszámolót elmondta, ha már a kerékpártároló megújult, akkor az óvodaépület sem maradhatott szürke, ezért az óvoda nevéhez méltón színesre festették a külső homlokzatot. Az ehhez szükséges többszáz ezer forint értékű festéket pedig felajánlásként kapták az Akker Plusz Kft-től. A festéssel együtt az ablakpárkányokat is kicserélték. 

A megszépült homlokzat mellett a bejárati ajtót sem hagyták felújítás nélkül, így azt is újramázolták, valamint a szülői váróhelyiséget is újraburkolták és -festették. A munkálatok zömét Lantos Szabolcs, az intézmény karbantartója végezte, de az óvoda valamennyi munkatársa kivette a részét a felújításból – sorolta az intézményvezető. 

Azt is hozzátette, hogy a felmerült költségeket az óvoda alapítványa a jótékonysági bálból befolyt támogatásokból finanszírozta.  

Fricska Gyöngyi végezetül azt is elmondta, hogy ezúttal összességében csaknem egymillió forint értékben valósultak meg fejlesztések a Petőfi lakótelep óvodájában.

Kis Gábor, az Akker Plusz Kft. értékesítési vezetője is részt vett a szerdai sajtótájékoztatón. Elmondta, társaságuk rendszeresen támogat intézményeket, főként középiskolák szakmai képzését, tehetséges tanulók versenyre való felkészítését segítik minőségi, építőipari alapanyagokkal. Óvoda festését most először támogatták.

Forrás: baon.hu

Luca-napi műsor a Százszorszép Óvodában

 


December 13-án, délelőtt a Ficánka csoport gyermekei Luca-napi, falusi hangulatú dramatikus játékukkal varázsolták óvodánkba a régi idők hangulatát.

A kislányok kékfestő ruhácskában, szalagos hajfonataikkal, a kisfiúk legényes kalapjaikban, mellénykéikben, botjaikkal megidézték ennek a különleges hagyományőrző napnak az elemeit. Népi rigmusokkal, huncutságokkal, jó kívánságokkal incselkedtek egymással.

A lányok, asszonyok számára dologtiltó nap, számtalan tréfálkozási lehetőséget biztosít, amit a nap folyamán és a műsoruk során a gyerekek megjelenítettek. Természetesen nem maradhatott el a hagyományos Luca-napi búzaültetés sem.

Bőséges batyukkal térhettek „haza” a szereplő csoport gyermekei, amit köszönetül kaptak a többi csoportoktól gondosan csomagolva.

20221213105823
20221213104818
20221213104351
20221213104216
20221213104004

 

Advent 3. gyertyagyújtás 2022

 


A harmadik gyertyagyújtás alkalmából gyűlt össze a mai napon óvodánk apraja és nagyja. Az öröm gyertyájának lángját lobbantottuk fel közösen, mely beragyogja, és megfűszerezi az adventi várakozás napjait. Igyekeztünk a gyermekek figyelmét felhívni arra, hogy adni öröm. Szeretetet, figyelmet, barátságot, gondoskodást, vigasztalást, odaszánást az együttlét örömét próbáltuk kihangsúlyozni a kicsinyek számára. A Nyuszkó csoport egy vidám örömteli műsort nyújtott át pajtásaiknak ezen a kedves napon. A csillogó szempárok láttán úgy éreztük, hogy valóban öröm volt ma délelőtt együtt lenni.

DSC27201
DSC27111
DSC27101
DSC27051
DSC26921
DSC26831
DSC27181

 

A Százszorszép Óvodába is megérkezett a Mikulás

 


Az óvónők mesejátékkal kedveskedtek a gyermekeknek, amíg a Mikulás a cipőjükbe varázsolta a csomagokat. A gyerekek boldog, örömteli, csillogó szemekkel fedezték fel csizmáikban a meglepetést. Végül személyesen is beszélgethettek a Mikulással, és tehették fel kérdéseiket, oszthatták meg élményeiket.
Köszönjük szépen Horváth Gábor képviselő úrnak a Mikulás ünnepséghez nyújtott önzetlen támogatását, segítő közreműködését.

P1120573
P1120571
P1120558
P1120521
P1120486
P1120455
P1120436
P1120434
P1120427
P1120424

 

Advent 2. gyertyagyújtás 2022

 


December 05-én, a második adventi gyertyagyújtás alkalmával, az Aranyalma csoport varázsolta ide Manófalvát, bemutatva a Mikulás manóinak vidám munkáját, verssel és tánccal.

DSC21631
DSC21561
DSC21481
DSC21461
DSC21421
DSC21371
DSC21271
DSC21291
DSC21211
DSC21261

 

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnap

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
A Nap kel 05:34-kor,
nyugszik 18:16-kor.

Holnap
Auguszta
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string