SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

II. Adventi gyertyagyújtás


A második gyertyagyújtáson vidám, táncos, hangszeres műsorral vettek részt a Babóca csoport “Hóemberkéi”, melyre meghívtak az óvoda minden tagját. Bár kint még nem esik a hó, a műsor során egy kicsit sikerült idevarázsolni a decemberi telet, hóesést.
A gyertyákat közös éneklés mellett Gyöngyi néni gyújtotta meg, majd
a Hóemberkék apró ajándékkal lepték meg a csoportokat.

További képek a műsorról:

Megérkezett a Mikulás

 


December 6-án délelőtt a Százszorszép Óvodába is ellátogatott a Mikulás.  A gyerekek lázas készülődéssel várták. Az óvónők „Kázmér a rénszarvas” című mesejátékkal kedveskedtek a gyerekeknek, melynek végén valóban megérkezett a Mikulás.
Vidám dalokkal és versekkel köszöntötték a csoportok.

További képek a műsorról:

Állatok Világnapja 2017

 


Hagyományainkhoz híven az idén is megemlékeztünk az állatok világnapjáról!
Minden gyermek a saját csoportjában szerzett bővebb ismereteket az állatokról!
Óvodai szinten játékos vetélkedővel, mesével, találós kérdésekkel, állatos mondókákkal, puzzle, kirakó-kereső játékkal juttattuk élményekhez a gyerekeket.
 A nap fénypontja mégis az élő állatok simogatása volt. Köszönjük a szülőknek, hogy bemutatták az otthoni kedvenc állataikat.
Ebédnél megkóstolhattuk az anyukák által kreatívan összeállított „állatfigurás” sütiket, zöldség-gyümölcs kompozíciókat, amelyekből a délelőtt folyamán bemutatót szerveztünk.
A plüss állatkák kiállításon mutatkoznak be az óvoda galériájában.
Szép, tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.
További képek a rendezvényről:

Szüreti mulatság 2017

 

szüreti mulatság


Október 27-én tartottuk meg hagyományos szüreti mulatságunkat. A programot a Boribon csoport gyermekei adták.

Műsorunkat próbáltuk a néphagyományok jegyében összeállítani, a kisbíró beköszöntésétől a kikiáltón, a legény és leány csúfolókon keresztül a dalosjáték csokrokig mindenből igyekeztünk szemezgetni. Próbáltunk képet adni a szüret és az azt követő mulatságról. A gazdag szüret után a kislányok üveges tánccal, a fiúk botos tánccal invitálták bálba a résztvevőket. Majd vándormuzsikus Gulyás László szórakoztatta szüreti történetével az érdeklődőket. A délelőtt második felében került sor a gyerekek által hozott szőlő feldolgozására, sutulására, must kóstolására. A nagyobb csoportos gyerekek pogácsával kedveskedtek a kicsinyeknek. A hét hátra levő részében termésekből készült kiállítást tekinthettek meg az óvodába látogató gyermekek és felnőttek.
További képek a rendezvényről:

Szalmamaci a Százszorszép Óvoda udvarán


Szalmamaci fogadja a Százszorszép Óvodába érkezőket.
A hatalmas medvét Gáll Rezső apuka és az intézmény gondnoka Lantos Szabolcs közösen építették az óvodába járó gyermekek örömére.

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnap

2024. április 19. péntek
Emma
A Nap kel 05:51-kor,
nyugszik 19:48-kor.

Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string