SZÁZSZORSZÉP ÓVODA KISKUNFÉLEGYHÁZA

 


Karácsony az év legszebb, legjobban várt lélekemelő ünnepe. Ez az ünnepkör az Adventi várakozással kezdődik, mely 4 héten keresztül készíti fel szívünket, lelkünket Jézus születésének napjára. Ez az érzés semmihez sem fogható, melynek hangulatával átitatódunk ez idő alatt. Advent első napját évek óta hagyományosan, közösen várjuk és ünnepeljük óvodánkban. Igyekszünk a napjainkat jelentősen meghatározó vírushelyzethez alkalmazkodni, de az ünnepi ráhangolódásról, a minőségi együtt töltött időről, a meghitt hangulat varázsáról most sem szeretnénk lemondani. Hétfő délelőtt találkozóra hívtuk a gyerekeket az új ünnepi díszbe öltöztetett Adventi koszorú köré az udvarra. Kedves dalokkal, zenével igyekeztünk a hangulatot megalapozni. Az Adventi köszöntőt a Nyuszkó csoport óvónénije, Roxi néni mondta el. Azt kívánta, hogy a gyerekek legyenek olyan tiszták és becsületesek egymással, mint a fehér gyertya, legyenek pajtásaik számára példák és útmutatóak, mint a gyertya fénye és árasszanak melegséget környezetük számára, mint a gyertya lángja. Majd megkérte Gyöngyi nénit, hogy gyújtsa meg az első különleges jelentéssel bíró gyertyát, a szeretet lángját. Csondor Kata gyönyörű dalára a gyerekek vigyázva, óvatosan körbeadták a gyertyát, ügyelve arra, hogy a szeretet lángja ki ne aludjék. Az ünneplő kicsinyek közösen elmondták Mentovics Éva- Advent fényei című versének ideillő szakaszát, majd közös énekléssel zártuk az ünnepséget. A Nyuszkó csoport minden óvodásnak, óvónéninek és dajka néninek áldott, meghitt, szeretetteljes adventi várakozást kívánt.

12923010213463020590696704059747431236593803n
12914918235600189707457242367799853778701071n
12911500612798012290571945827850369535014026n
12910030015348059033707732647831726620703354n
1290360472141479903415816946680339846472749n
12903280835201207981091104854048568264542687n
1290144183497000397059830229763849532614655n
129014418674609196572226759775157487456548n
128776452860328861466760183263725608781490n

 

Elérhetőség

Kiskunfélegyházi
Napköziotthonos Óvoda
Százszorszép Óvoda Tagintézmény

6100 Kiskunfélegyháza,
Darvas tér 11
Tel.:  (76) 461-190

Email:
darvasovi1981@gmail.com

Térkép

Keresés

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnap

2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:32-kor,
nyugszik 18:18-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Időjárás

 

Kapcsolat közművelődési intézményekkel

 

 

 

string