Az országban egyedülálló zenélő kerítést vehettek birtokba a gyerekek a kiskunfélegyházi Százszorszép Óvodában. A zenélő kerítés az intézmény negyvenéves fennállásának alkalmából készült el.

A Petőfi Lakótelepen található Százszorszép óvoda számtalan különlegességgel gazdagodott az elmúlt évek alatt. Így az árnyékos, virágos kertes udvarban a szabadtéri játékok sorát rovarhotel, talpasösvény, ezentúl pedig zenélő kerítés is gyarapítja. A különleges hangszereket a Kézenfogva a Darvas Téri Óvoda Gyermekeiért Alapítvány, az óvoda vezetősége és Lantos Szabolcs kezdeményezésére két fiatal félegyházi hangszerkészítő álmodta meg és hozta létre. Sevecsek Béla és Fekete Tamás – a Leskowsky Hangszergyűjtemény szakmai támogatása mellett –, csőharangokkal, handpanekkel, akusztikai játékokkal, érdekes ütőhangszerekkel gazdagította az óvodát.

A zenés játékok egy kerítést alkotnak, egy olyan kerítést, ami nem elválasztja, hanem összehozza a gyerekeket – hangsúlyozta az ünnepélyes átadáson Fricska Gyöngyi, intézményvezető-helyettes. Elmondta, a zenélő kerítést az alkotók mintaprojektnek szánják, abban bíznak, hogy a jövőben további kecskeméti és kiskunfélegyházi óvodában is sikerül megvalósítani. Az intézményvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a zene olyan agyterületi aktivitásokat indít be, melynek hatékonysága felbecsülhetetlen, a hangszerkíséretes éneklés az egész agykéreg működését aktivizálja, mely jótékonyan hat a logikus gondolkodásra az érzelmi intelligencia kiteljesedésére, érzékelésük, észlelésük fejlődésére. Mint mondta, azok a gyermekek akik, ebben a zenei „bölcsőben” nevelődnek fogékonyabbá válnak más művészeti ágak irányába is, a zene jótékonyan hat személyiségük kiteljesedésére és tehetségük kibontakozására. Ugyanakkor ezek a hangszerek a magyar ritmus és dallamvilág megismerésére is remek lehetőséget nyújtanak. Ez egyben erősíti a gyermekek identitás tudatát, a hangszerek hangkészlete a magyar autentikus zene alapjainak felfedezését nyújtja a gyermekek számára – részletezte Fricska Gyöngyi, aki azt is hangsúlyozta, hogy óvodájukban hagyomány a mikrocsoportos zenei készségfejlesztés, mert küldetésüknek érzik, hogy megismertessék a gyerekekkel a zene szépségformáló erejét és gyógyító hatását.

A zenélő kerítés átadását Szilágyi Áron, a Leskowksy Hangszergyűjtemény elnöke elmondta, kecskeméti gyűjteményükben 1863 hangszert őriznek és az elmúlt negyven évben azon dolgoztak, hogy közelebb vigyék a hangszerek és a zene világát a gyerekekhez. Fontos célkitűzésük, hogy minél több gyermek élhesse át a hangok születését, hiszen minél több időt töltenek hangszerek mellett, annál nyitottabbak, annál befogadóbbak lesznek – fogalmazott Szilágyi Áron. Azt is elmondta, hogy másik fontos célkitűzésük, hogy a magyar hangszerkészítőket támogassák és megismertessék a nagy világgal. Így a Kiskunfélegyházán élő Sevecsek Bélát és Fekete Tamást is, akik a Százszorszép Óvoda egyedülálló hangszereit is készítették.

Forrás: baon.hu